Menü

Egy méltatlanul alábecsült, de annál veszélyesebb népbetegség- a paradontitis


Manapság a legtöbbet olyan népbetegségekről hallunk, mint a túlsúly és elhízás, a szív és érrendszeri betegségek, a dohányzás következményeiből kialakult tüdőbetegségek, cukorbetegség. Azonban szinte elfeledkeztünk egy olyan betegségről, amely az összes többi betegség kialakulásában és fennállásában is szerepet játszik, így az egész szervezetünk egészségi állapotát nagyban befolyásolja. Ez a betegség pedig a paradontitis vagy más néven fogágy-betegség.

Miért olyan fontos a fogágy-betegségről tudnunk és azt időben kezelnünk?

Egyrészt kutatások és statisztikák azt bizonyítják, hogy a 35 év feletti korosztály több, mint felénél, míg a 65 felettiek 90%-ánál már visszafordíthatatlan állapotban mutatható ki a paradontitis. Ez azt jelenti, hogy nem fordítunk elég figyelmet a megelőzésre! Részben abból fakadóan, hogy szonda vagy röntgen segítségével mutatható ki a betegség, viszont mivel a lakosság döntő többsége nem jár rendszeres fogászati szűrővizsgálatokra, ezért ezek felfedezése sem lehetséges a korai szakaszban, részben mert a fogágy-betegség korai szakaszában még -ahogy a neve is mutatja – látható jele nincs.

Mi is a fogágy-betegség?

A paradontitis a fogágy rejtett gyulladása, azaz a lepedékben lévő baktériumok egy része az ínybarázdákban és fogközökben biofilm-réteget képez, ahonnan ezek mérgező anyagai bekerülnek a fogíny szövetébe és ott elpusztítja a fogakat tartó rostszálakat.
A fogágy-betegséget csak rendszeres és alapos fogtisztítással lehet megelőzni! Ide értjük a mindennapi fogmosást és a fogkő eltávolítását, valamint a szájban elindult káros folyamatok megakadályozását is, például a lyukas fogak mihamarabbi tömését.

Miért olyan veszélyes a fogágy-betegség?

Ez a betegség nem csak a fogak elvesztéséhez vezethet, de bizony komoly kutatások bizonyították, hogy összefüggés áll fent például a gyomorhurut, az érrendszeri betegségek vagy a cukorbetegség kialakulásával/nehezebb kezelésével/a probléma akuttá válásával.

Milyen módon előzhető meg a paradontitis?

Legfontosabb lépés a megfelelő fogápolás, és ebbe beleértendő a rendszeres fogorvosi szűrővizsgálat is.

Kérjen még ma időpontot az ingyenes szűrővizsgálatunkra!

Ahol szakorvosunk alaposan kikérdezi Önt, majd megvizsgálja a fogai és a szájürege állapotát és javaslatokat tesz a további kezelésekre vagy tanácsot ad az otthoni szájápolással kapcsolatban.